Ez az egész akkora ciki, hogy csak azért vállalom be a blogon, mert való igaz.
Tegnap jógaórán hullámokban sodort el a kultúrsokk. Ott talált meg először, amikor a nyújtózkodásnál nem jutott eszembe magyarul a langatöng (=középső ujj) magyar neve. Gáz. Ezek után egész órán ezen tűnődtem, abban a hitben élve, hogy á, biztos az a nagyujj. A bizonytalanság azért megmaradt, és csak akkor oldódott meg a talány, amikor rá tudtam keresni a google-on, hogy vajon hogyan is hívják eme ékes testrészemet, az anyanyelvemen.
A másik megrázó dolog a nyelv volt, én eddig mindig hindiül tanultam jógázni, ehhez képest bármilyen más nyelven is sokk lenne, na de izlandiul?! Ez már groteszk, leginkább maga a felismerés a groteszk, hogy eztán már nem lesz hindiül jógaórám, hacsak vissza nem megyek Indiába. Ha szerencsém van, azért Indonéziában vagy Fijin is találok ilyet.
Aztán a shawasana póznál berontott a tornaterembe a kosárcsapat, mivel elütötte az óra az ötöt, és elkezdtek kosárlabdát pattogtatni. Klasszikus: negyven jógázó hulla csöndben becsukott szemmel lazul a földön hanyattfekve, ők meg a terem végében (hogy ne zavarják a terem elejét, gondolom) kosárlabdát pattogtatnak hatan. Látszott, hogy abszolút nem akartak illetlenek lenni, és nekik le sem esett mindvégig, hogy ez baromira nem volt helyénvaló. Ez utóbbi mozzanat az egészben a legtanulságosabb a számomra. Ha innen nézem, akkor tulajdonképpen még cukik is, hogy lelkesen gyakorolnak az edzésre. Szegény jógatanár óra után szabadkozott egy sort, hogy azért ez nem lesz mindig így. Meglátjuk.
Nekem ez az élmény az individualista társadalom magasiskolája, amiben legalább most már ott tartok, hogy tudom a szavak szintjén is értelmezni az itteni (anti)szociális élet jelenségeit, és azok hatását magamra nézve. Ujjé! Hol a pezsgő? Voltak idők, amikor csak néztem a szép nagy barna szemeimmel az ő szép nagy kék szemeikbe (amik között azért már egyre több a barna is), hogy ezt álmodom-e, vagy itt tényleg ez a magától értetődő.
Ültettem bazsalikomot meg oreganót tojáshéjba, most róluk mutatok képet.
Tegnap jógaórán hullámokban sodort el a kultúrsokk. Ott talált meg először, amikor a nyújtózkodásnál nem jutott eszembe magyarul a langatöng (=középső ujj) magyar neve. Gáz. Ezek után egész órán ezen tűnődtem, abban a hitben élve, hogy á, biztos az a nagyujj. A bizonytalanság azért megmaradt, és csak akkor oldódott meg a talány, amikor rá tudtam keresni a google-on, hogy vajon hogyan is hívják eme ékes testrészemet, az anyanyelvemen.
A másik megrázó dolog a nyelv volt, én eddig mindig hindiül tanultam jógázni, ehhez képest bármilyen más nyelven is sokk lenne, na de izlandiul?! Ez már groteszk, leginkább maga a felismerés a groteszk, hogy eztán már nem lesz hindiül jógaórám, hacsak vissza nem megyek Indiába. Ha szerencsém van, azért Indonéziában vagy Fijin is találok ilyet.
Aztán a shawasana póznál berontott a tornaterembe a kosárcsapat, mivel elütötte az óra az ötöt, és elkezdtek kosárlabdát pattogtatni. Klasszikus: negyven jógázó hulla csöndben becsukott szemmel lazul a földön hanyattfekve, ők meg a terem végében (hogy ne zavarják a terem elejét, gondolom) kosárlabdát pattogtatnak hatan. Látszott, hogy abszolút nem akartak illetlenek lenni, és nekik le sem esett mindvégig, hogy ez baromira nem volt helyénvaló. Ez utóbbi mozzanat az egészben a legtanulságosabb a számomra. Ha innen nézem, akkor tulajdonképpen még cukik is, hogy lelkesen gyakorolnak az edzésre. Szegény jógatanár óra után szabadkozott egy sort, hogy azért ez nem lesz mindig így. Meglátjuk.
Nekem ez az élmény az individualista társadalom magasiskolája, amiben legalább most már ott tartok, hogy tudom a szavak szintjén is értelmezni az itteni (anti)szociális élet jelenségeit, és azok hatását magamra nézve. Ujjé! Hol a pezsgő? Voltak idők, amikor csak néztem a szép nagy barna szemeimmel az ő szép nagy kék szemeikbe (amik között azért már egyre több a barna is), hogy ezt álmodom-e, vagy itt tényleg ez a magától értetődő.
Ültettem bazsalikomot meg oreganót tojáshéjba, most róluk mutatok képet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése