Szombaton volt az idei nyár utolsó napja, de ezt nem kísérte munkaszüneti nap és nemzeti ünnep, mint a nyár elsö napját szokás (amit ha fúj, ha fagy, minden április 4. csütörtökén ünnepelnek).
Szerencsénk volt, mert péntek-szombaton utaztunk Vestmannaeyjar-ra, és így még sikeresen kifogtuk a jóidőt, sátraztunk és kirándultunk is.
A Vestmannaeyjar egy Izland déli partjaihoz közel eső szigetcsoport sok-sok picike szigettel, amik mind friss (12000 éves vagy még ennél is fiatalabb) tenger alatti vulkánkitörések lévén születtek. A legifjabb tag Surtsey, aki a hatvanas években egy négy éven át tartó kitörés által jött létre. Csak egy szigeten laknak tartósan, ez egyébként a szigetcsoport legnagyobb tagja, és egyben Izland legnagyobb szigete, Heimaey-nek hívják.
Kb négyezer fő él itt jelenleg, de a hetvenes években a létszám felkúszott 5000 fölé is, amikor egy váratlan, 6 hónapon át tartó vulkánkitörés nyomán sokak házát 10-20 m magasan láva temette be. Ezek közül az emberek közül páran elhagyták a szigetet, érthetően.
Nem mondhatni, hogy valami egyszerű idejutni. Ugyebár már önmagában Izland is egy sziget, amelyen lakva engem konkrétan még Reykjavíkban is nagyon zavar a "szigethatás", ami számomra leginkább a bezártságérzetben, világtól való fájdalmas elszigeteltségben és az emberek befelé fordulásában mutatkozik meg. Ez csak mind még erősebb Heimaeyen, ami cserébe legalább csodaszép, és Izland legmelegebb, ámde legszelesebb és legesősebb pontja is.
Szóval, ha valaki erre szeretne jönni, akkor a nyári kikötőből egy negyvenperces, a téli kikötőből egy háromórás óceánjáró kompúton juthat ide, és naponta többször repülő is megy Reykjavíkba.
A madárvilág egészen elképesztő itt, nem is beszélve a fantasztikus - nekem már félelmetes - vulkáni formákról.
Mesébe illő élményeinket fényképekben örökítettük meg, amiket itt láthattok.
