Szorgos kezek, fürge ujjak

Holnap lesz Magnús Kári, a legkisebb unokaöcsi (szám szerint második) egyéves, ebből az alkalomból ma szülinapi bulija is volt. Ilyenkor sajnos kötelező ajándékot is vinni, azért mondom, hogy sajnos, mert ezeknek a gyerekeknek mindenféle holmijuk van. Engem a rosszullét szokott kerülgetni, ha náluk vagyok, annyi a szar meg a fölös ketyere, amit egy idő után már kerülgetni se és átugrani se lehet, aztán majd úgyis oda kerül a gleccserre a jég alá, esetleg a tengerbe hányják, de ha szerencsénk van, akkor elégetik szemétégetőben és kapunk még egy kis dioxint is a tejbe melléktermékként, mint ahogy az itt Izlandon szokás.
Tehát, igyekeztünk ellenszegülni a fogyasztói társadalom kényszereinek, de mégis megfelelni a családi elvárásoknak, így jött az ötlet, hogy készítsünk SK ajándékot. A képen ezt látjátok, és ha nem értenétek, mi lett, megsúgom: ez egy Magnús Kári betűfüzér, még akasztás előtt, a kezdőbetűk hiján. Ugye milyen klassz lett? Bónuszként jön egy kép a rendkívül olvasott macskánkról is.

Hold

Az évnek ebben a szakaszában sokminden nagyon szar a tundrán, de a Hold... Arra nem lehet rosszat mondani, még ilyenkor sem!
Ez a kép 2007 telén készült, most sem tudnám szemléletesebbé tenni, hogy milyen a Hold a 64. szélességen.
Ezzel nem vagyok egyedül, saját bevallása szerint még József Attilának sem sikerült.

Tizenöt éve... 

Tizenöt éve írok költeményt

és most, amikor költő lennék végre,

csak állok itt a vasgyár szegletén

s nincsen szavam a holdvilágos égre.

A Jó Juhász

Boldog új évet kívánok!

Einar megpihent a kisfotelen, mielőtt felvittük az emeletre

Az új évben elhatároztuk, hogy felturbózzuk a társadalmi életünket, és vendégeket hívunk. Ez hirtelen olyan jól sikerült, hogy még ma, szerdán is a hétvégi vendégjárás fáradalmait heverjük. De nem ám akárhogyan, hanem új kanapén :-)
Az úgy volt, hogy hétfőn tökvéletlenségből a Jó Juhász című bolt közelében jártam, és ha már ott járok, be is ugrottam, mint általában. A Jó Juhászt Reykjavík város szemétkezelő részlege üzemelteti, azon alapul, hogy ami egynek szemét, az a másiknak kincs - tehát kidobott, de még használható dolgokat beáraznak és jutányos áron értékesítenek, a bevétel a városnak megy. A kedvenc üzletünk!
Vannak néha klassz retró bútordarabok is, amiket mindig csak ábrándozva nézek. Nem nagy cuccok, de ugye itt minden öreg bútor gyakorlatilag az izlandi-dán 20. századról mesél, van kis helyes karakterük, stílusuk. Meg is láttam álmaim kanapéját, icipici, de háromszemélyes, rugós-kárpitos, hajlított fa karfájú tünemény. Le is fotóztam, mondván, hogy nálunk otthon úgysincs hely, talán a sógoréknak jó lenne. Mutatom este lelkendezve a képet Einarnak, neki is tetszik, el is férne, szükség is lenne rá a vendégfogadáshoz. Bementünk másnap a boltba, lealkudtuk 30-ról 20 ezerre (ezt is szeretem ebben a boltban, mert itt az Indiában tanult alkudozó képességünkkel lehet domborítani - az Ikeások ezt nem értik), aztán hazavittük a kis Hondánkban, mert befért!
El van törve a jobb karfája, és a kárpitot bár szép, már nagyon ideje lenne cserélni. Végulis lehet így is használni, a karfa javítására majd kitalálunk valamit, és volt hozzá szettben egy kis fotelke is, jöhetnek a vendégek (a korábbi 3 helyett 6 férőhely van)!

Mikkamakka hamar megbarátkozott az új bútorokkal

Hab a tortán, hogy tegnap még infralámpát is találtam a Jó Juhászban, a bolti infrakörte árának feléért. Úgyhogy most az új fotelben fogok lámpázni. Hasonlóan kellemes időtöltést kívánok minden kedves olvasómnak.

A bájos kisfotel

Szülinap

A család szenvedélye a vasárnapi keresztrejtvény

Huldával és a levélzsiráffal pózolunk

Az összes egy halomban, a halom alján Gerður is ott van, csak nem látszik

Fanney anyósom szülinapját ünnepeltük vasárnap, jól összegyűlt a család. A felnőttek diskurzusa szokás szerint unalmas volt, így páran keresztrejtvényfejtésben élték ki magukat, én Huldával, Hafsteinnel és Iðunnel játszottam a teraszon.

Tarr Béla Izlandon!

Tarr Béla elnyerte a Reykjavík Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját, amelyet személyesen vett át Ólafur Ragnar Grímsson köztársasági elnöktől szeptember 29-én. Az ünnepséget követően a közönség egy kötetlen hangú beszélgetésen találkozhatott a művésszel.

Sokan gyűltünk össze, főleg filmesek, de jöttek laikus érdeklődők is. Tarr sziporkázott, Ragnar Bragason filmrendező kérdéseire őszintén, sallangok nélkül válaszolgatott. Egyszerűsége lehengerelte a hallgatóságot: egy pisszenést nem lehetett hallani a teremben, mialatt beszélt.
Annyi általánosítást megengedek itt magamnak, hogy kijelentsem: egy Tarrhoz hasonlítható kaliberű, de izlandi művész sokkal többet foglalkozik a külcsínnyel - részben önkifejezésből, de szerintem azért is, mert ez itt egyfajta elvárás. Reykjavíkban a társadalmi elismerésre a "jegyet" az átlagemberek is drága kocsival, dizájner cuccokkal, a szomszédénál is nagyobb házzal váltják, nemhogy a művészek (politikusokról és celebekről nem is beszélve). Ebből adódóan közéleti szereplők nemigen mernek közvetlennek vagy szerénynek mutatkozni. Talán pont emiatt, Tarr természetessége elismerést váltott ki az egybegyűltekből.

Mondanom sem kell, nagyon izgatottan vártam az alkalmat, hogy lakóhelyemen, Reykjavíkban láthassam a rendezőt. Zene volt füleimnek, ahogy az izlandi beszélgetőtárs vizsgálódó kérdések sorozatán keresztül próbálja megérteni a magyart. Élveztem, kimondottan érdekes volt Bragason szemüvegén át ismerkedni Tarral.

Mindketten hozták a legjobbat, amit én ezen két ország mentalitásában a legnagyobbra értékelek, de szavakkal kifejezni egyelőre nem tudok. Ígérem, még nagymama korom előtt megpróbálom ezt bővebben kifejteni, úgyhogy nézzetek vissza időnként a blogra :-) Ugye én ennek a felállásnak a fordítottjához vagyok szokva: legtöbbször én teperek, hogy az itteni szokásokat tudjam értelmezni, az izlandiakat a legritkább esetben látom csak azért teperni, hogy megértsenek más kultúrákat. (Azért Einart és még egy airport minibusznyi egyént ne vegyétek bele most az "izlandi" kalapba, mert az ordító valótlanság lenne. A méretarány miatt jelzem: Izlandon mindössze háromszázezren élnek.)

Magyarországról legtöbbször Budapest és a Balaton viszonylatában hallok itt. A fesztivál jóvoltából azonban testesebb témákról is szó esett, mint például a művész főiskolai élményei és ezen keresztül a hatalomhoz való viszonya (remélem, nem sértődik meg, ha viszonynak nevezem).

Nekem az egész találkozás kicsit mesebeli volt, talán még sosem voltam ilyen jóban a magyarságommal, mint akkor, abban a teremben.
Tarr Béla izlandi látogatásáról József Attila szavai jutottak eszembe :

" Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen

néz téged, mert örül, hogy lát ma itt

fehérek közt egy európait."

A díjátadásról az egyik napilap (a kettő közül) az alábbi felvétellel adott hírt. A kezdeti izlandi szöveget hamarosan egy angol nyelvű riport követi Tarr Bélával.

Itt pedig egy kimerítőbb beszélgetést is meghallgathattok a művésszel, angolul.

Esik mocskosul az eső

Bentről nézve tulajdonképpen szép...

Ma esik, de az még semmi: az igazi gáz az, hogy fúj is. Már az feltűnt, hogy a macska nem akart kimenni a kertbe, ez nálunk egyértelműen a szörnyű időjárás félreérthetetlen bizonyítéka.
A nap előrehaladtával a szuperszónikus biciklitárolónk műanyag tetejét hullámosra verték a széllökések. Haza kellett rendelnem Einart a munkából, hogy rögzítse alaposabban, mert mindjárt elrepül.
Aztán elindultam tornára biciklivel, gondoltam, mit nekem egy kis rossz idő. A második háztömb védelmét elhagyva a nyílt utcán olyan széllökés taszított meg, hogy majdnem leestem a bringáról. Megadtam magam: visszafordultam az autóért. Tornán aztán meséltem Felise barátnőmnek, mekkora jóérzés is az, amikor az ember olyan pille könnyű, hogy biciklivel együtt elfújja a szél! (65 kg vagyok jelenleg, megmértem :-)