Birkakergetés

Reykjaréttir

Életemben már másodszor mentünk birkát kergetni, Gunna sógornőm családi kapcsolatai révén. Azért ez jelez valamiféle szenioritást, amitől lehet, hogy lassanként megijedek.
Korán indultunk, annyira, hogy a pékség még nyitva sem volt, amikor elmentem kenyérért. Az üvegajtón át megláttam a péket a sötétben, ahogy rendezgeti a frissen sült cipókat, mosolyogtam rá, ő meg integetett, hogy menjenk be a hátsó kapun. Kaptam isteni finom forró kenyeret, még mellé azt is mondta magyarul, hogy szeretlek. Azt mondta, akkor tanulta ezt a szót, amikor interneten keresgélt magának feleségnek valót. Egyből jól indult a reggel.
Felvettük Petit, merthogy hármasban indultunk neki a birkászásnak, aztán kiautóztunk a Reykjaréttir nevű válogató karámhoz, amit 1881-ben építettek lávából és mohából, nagyon szépre sikerült. 9-re értünk oda, már javában zajlott a bárány-szortírozás.
Ennek az előzménye, hogy a nyárra szabadon engedett nyájat egy-két hét alatt fokozatosan egy nagy gyűjtőkarámba terelik, a teljesség igénye nélkül. Tehát mindig van olyan állat, ami elkószál messzire, vagy túl magasra kapaszkodik a hegyoldalon, ezeket télire kint hagyják, aztán vagy túlélnek, vagy nem.
A válogatás napján először beterelik a birkákat a karám közepébe, aminek a szélén egymástól elválasztott rekeszekben várják őket a gazdáik.

Minden birkának van egy száma, a szám alapján lehet tudni, hogy melyik rekeszbe való. A kunszt az, hogy a halálra rémült, folyton izgő-mozgó birkák fülén el tudd olvasni a számot, és aztán meg is tudd fogni azt, amelyiknek jó a száma (ennek a legjobb technikája az, hogy ráülsz a bárányra, és megragadod a két szarvát). Aztán jön a küzdés, amikor el kell vonszolni a tajtékozó-toporzékoló párát gazdája rekeszéig.

Egy ugróbajnok története dióhéjban

Idén én kevésbé, de Einar és Peti azért strapálták magukat és fogtak is jópár birkát.
Mire az összes állat a helyére kerül, eltelik vagy három-négy óra. Ezután a parasztok hazaterelik a nyájat kutyákkal, lovakkal, emberekkel, traktorokkal, ki hogyan.
A nap elsősorban nem a munkáról szól, talán ez lehet az évben az izlandi kistermelők leglazább napja. Előkerül a sör, még a laposüveg is, szóval akad, akit a bárány húz, és nem fordítva. A legtöbben ezt az alkalmat egy nagycsaládi eseménynek tekintik, ide nyugodtan meg lehet hívni a távoli ismeretségeket és pereputtyukat a rizikófaktor nélkül, hogy azok leöntenék kólával az új kanapét. Itt a csevej szinte fontosabb, mint a munka. Ilyenkor lehet menő gyapjúpulcsit villantani a legújabb kötésmintákkal, régi barátságokat feleleveníteni, rokoni kapcsolatokat ápolni. Még a valahai mezőgazdasági miniszter is eljött, látogatása tényleg csak ez utóbbi tevékenységekre szorítkozott. A karám közepében az idő előrehaladtával egyre több az ember, egyre kevesebb a birka, és az egész átalakul egy állófogadás szerű, kavargó, kissé káoszos rendezvénnyé.

Gyapjúpulcsik virtuóz mintákkal

Fanney és Hafsteinn

A parasztok a segítséget a csomagtartóban rögtönzött terülj asztalkámmal hálálják meg. Később aztán mindenkinek a saját portáján báránylevesre is megvendégelik azokat, akik még a nyáj hazahajtásában is segédkeztek, ekkor már bevállalva a kanapéra kerülő kólát is.

Én idén inkább fotóztam, mint válogattam, itt láthatjátok a legjobb képeimet, és egy kis videót is, ízelítőül.