2010. április 29., csütörtök

Nepál 3. rész

Március 28-29.

Nepálban minden nap a kedvencem! Baró jó. Elárulom, hogy működik ez: reggel felkelés után enyhe szorongás lesz úrrá rajtam, hogy "tegnap milyen baró nap volt és hogy ma már nem is abban a városban vagyunk és tuti szar lesz", aztán minden úgy alakul, hogy szupi jó megint az egész. Bevallom, ebben van egy jó adag rutin a "hogyan utazzunk Ázsiában" többéves gyakorlatból - nem mindig voltunk ilyen könnyeden utazó turisták, dehát ugye a gyakorlat...
Igazából viszont ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Nepálban utazni könnyű, olcsó, kedélyes, és sokan csinálják, szóval maga Nepál és a nepáliak abszolút fel vannak készülve az utazók fogadására. Alapvetően az egész nepáli kultúra is sokkal átláthatóbb, érthetőbb, "megközelíthetőbb", mint az indiai.

Reggel jó korán keltünk, és nyakunkba vettük a várost. A reggeli a világ legjobbja volt: egy helyi útszéli étkezdében fogyasztottunk el egy vega burgert sültkrumplival és teával, 135 nepálo rúpiából! Elképzelhetitek, tényleg a lehető legegyszerűbb helyre mentünk, de a kaja és kiszolgálás fenséges volt, meg már elegünk is volt a turistákkal teli flancos helyekből.

A délelőttöt bevásárlásra szenteltük, mert Pathan a nepáli fair-trade boltok fellegvára. Mint általában, először a tibeti menekülttáborba mentünk a 'free Tibet!' életérzés keretében - mindketten nagyon a tibetiek oldalán állunk a Kína-Tibet konfliktusban (Indiában rengeteg az ilyen témájú dokumentumfilm és irodalom), ahol nagyon káprázatos kézműves dolgokat lehet kapni. Igazából semmi nem volt, amit megvettünk volna, de legalább megnéztük, hogyan szövik a szőnyegeket, meg hagytunk egy picike adományt. Aztán felpattantunk egy minibuszra (ez itt a tömegközlekedés módja: adott útvonalon bárhol ki-be lehet szállni), és elbuszoztunk a többi bolthoz. Egy dhakai (Bangladesh) termékeket forgalmazó boltban egy ultramenő banánrostból kötött stólát vettem, most is azzal melengetem magamat :-) De a bangladeshiek egyébként nagyon tudnak szépeket szőni, kötni.
Aztán a nepáli kézművesipar fellegvárai felé vettük az irányt, ahol sajna megintcsak nem találtunk túl sok nekünk valót. A boltok tele vannak nagyon klassz lakberendezési árukkal - ágytakarók, abroszok, párnahuzatok, szőnyegek... De hát ugye nekünk még ágyunk sincs, csak egy matrac, és fogalmunk nincs, hol kötünk ki jövőre, így ilyesmibe egyelőre nem fektetünk. Viszont találtam két isteni gyapjú sapkát meg egy kesztyűt, amit majd egyszer Izlandon szeretnék használatba venni. Einar nagyon fáradt volt, és ezt egy helyi étkezdében kiadós ebéddel kúráltuk ki, ő egy newari (egy Kathmandu-völgyi népcsoport) sült marha fogással és a helyi rizspálinkát evett, én meg végre találtam tofut, ami itt nagyon elterjedt (és finom).

Nekimerészkedtünk egy városnéző sétának, amit utikönyvünk ajánlott - ezeket rendszeresen végigjárjuk, de minden sétán legalább egyszer el is tévedünk. Most sikerült tartani az irányt, és láttunk szépséges newari templomokat meg buddhista emlékhelyeket, és a séta után még volt pár percünk, hogy benézzünk a pathani múzeumba is, ahol az előző napot töltöttük. Nagy örömöre lehetett kapni a kiállításról egy kézikönyvet, úgyhogy most már bárhol is lakom a világban, mindig fellapozhatom, hogy milyen tipikus pózai vannak a hindu meg buddhista istenségeknek.

Aztán este elindultunk Bouddhat felfedezni, egy nagyon jelentős buddhista emlékhelyet, Nepál legnagyobb stupájával. Megérkezve hatalmas tömeg fogadott itt (este 7kor!), a telihold előtti napon mindenki ezerrel járt a stupa körül, akik komolyabban vették a vallást, azok a stupa körül a földön fekve majd felállva és megint lefekve csúsztak körül, a téren ezernyi kis mécsest gyúlt a vallási áhítat jeleként. Nem volt semmi, minket is magával ragadott a tömeg hátizsákostul, úgyhogy köröztünk egyet, mire ki sikerült evickélnünk a szélre.

Másnap (azaz ma) lassan indultunk, és az egész nap csendes sétákkal, alvással és kajálással telt. Felfedeztük helyi igen olcsó és izgalmas tibeti ízeket. Aztán délután eleredt a zápor!!! Október óta nem láttunk esőt, legalábbis én nem, és most ez hatalmas megváltás volt végre. Egész télen száradtunk a hőségben, mint a kóró, meg nyeltük a port, és most megjött a monszun előszele. Normálisan ezután az eső után még van kb egy hónap szünet a monszunig. Ezt az első esőt egyébként elefánt-zápornal is hívják, mert olyan hevesen hullik alá az áldás, hogy tisztára úgy hallatszik, mintha elefántok rohangásznának. Ez már életem harmadik elefánt-esője volt, és változatlanul nagyon élveztem!

Holnap van az utolsó teljes napunk Nepálban...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése