2009. október 29., csütörtök

Egy őrült nap, avagy az átlagos nap

Már nem is szabadkozom, hogy miért nem írok gyakrabban. Inkább írok egy történetet, amit már szeptember óta le akartam írni.

A reggel szokásosan indult: reggelire porridge (kása? vagy mi a fene), meg mogyorókrém a Sangamban, aztán az új önkéntesek képzése zajlott, készültünk a következő programunkra, gyönyörű napfényes időben.
Délig minden rendben ment. Aztán kettőkor megérkezett egy hatvanas házaspár. A feleség borzasztó állapotban volt, lila mindenütt, nem beszélt, nem tudott mozogni sem. Kórházba semmi esetre sem akartak menni. OK, meglátjuk. Jó sok felhajtásba telt, mire letáboroztak.

Időközben három óra, a konyhásnénik és a gondnokok ilyenkor jönnek a délutáni műszakra. Igen ám, de csak a nők jöttek, azok is kikelve magukból. A Sangam előtti hatalmas úton új sávokat jelöltek ki, ezeknek köszönhetően egy hét alatt 13 helyi lakos vesztette életét, mivel nincsen lehetőség a biztonságos átkelésre. Az út keresztül szeli egy közösség életét, családok egyik fele az egy, másik fele a másik oldalon él. Gyógyszertár, orvos, tejbolt zöldséges az egyik oldalon, a másikon meg élelmiszerbolt, tojásos meg tyúkosbódé.

Mindeddig simán át lehetett kelni az úton, mert ugyan nagy volt, de csak egyfelől kellett a forgalomra számítani, ki lehetett kerülni a veszélyt. Nem is volt belőle baleset. Viszont az új sávokkal megszűnt a jobb és bal irány közti beton elválasztósáv, az indiai forgalom meg nem fog egy földre festett vonal mentén haladni. Gyakorlatilag bármikor bármilyen irányból lehetett számítani becsapódásra. Felüljáró nincsen, a zebra fel van festve, csak itt senki nem tudja, hogy az mi, és egyébként is tojnak a zebrára.
Eleinte, az első haláleseteket követően mély gyász ült a közösségen - cipőért visszaszaladó kislány, idős néni... Aztán a rendőrség megígérte, hogy ügyeletet tart az út mellett. Ott is álltak, a változás annyi volt, hogy a további esetek a rendőrök szeme láttára zajlottak le. Azon a bizonyos napon elfogyott a türelem, és a két közösség kövekkel kezdte dobálni a rendőröket. Ezt kijárási tilalom és razzia követte, aki férfi volt és elkapták az utcán, azt a rendőrök csúnyán megverték.

A mi legényeink meg ott laknak, a kijárási tilalom kellős közepén. Tanakodtunk, hogy mi legyen, mert munka meg volt dögivel a fiúknak. A konyhásnénik bátorsága felér az egri nőkével, fogták magukat, beszéltek a rendőrökkel, és kikérették a fiúkat, verés nélkül. Szép tőlük.

Időközben a hatvanas vendég asszonyka a fürdőszobában elájult, szóval vittük kórházba. Ez nem volt kis művelet, székbe tettük, négyen le a lépcsőn vele (még jó, hogy ott voltak a fiúk), be a kocsiba, aztán húzás. Két kolléga ment vele.
Huhh, belégzés, kilégzés, stresszes ez a nap.

Az önkéntesek időközben az udvaron várakoztak, erre elsuhant mellettük egy kétméteres, jólmegtermett kígyó. Komolyan, csak ez hiányzott. Kígyófogó ember kihív, udvar felkutat, semmi eredmény, illetve annyi, hogy az összes önkéntesünk majd rosszat fog álmodni meg egy hétig benéz az ágy alá, hogy nincs-e kígyó.
Legalább a kígyónak volt egy jó napja.

Hogy megnyugodjatok, megírom, hogy nekem is happy enddel végződött a napom, tapasra és borra voltunk hivatalosak egy meghitt virágos teraszon.
A kígyó meg nem bánt, hacsak nem bántod.
A forgalmat meg visszaterelték eredeti medrébe, ami azóta is nagyjából normális.

2009. szeptember 3., csütörtök

Barlangok


Halihó,
még élek! majdnem egy hónapja nem írtam, de még lélegzem és keringésem is van, csak az éltjeleim fogyatkoztak meg kissé.

A munka extra ultra szuper őrült volt az elmúlt hónapban, de legalább a szabadnapjaimat jól használtuk, így ha nem is volt időm blogolni, legalább van anyagom, amit most meg tudok nektek mutatni.

A videón jó sok infot mondok el a tájról, ahol jártunk, de A Kérdés, ami bennünket azóta is foglalkoztat, kimaradt: hogyan lehetséges az, hogy a buddhizmus Indiában született, hihetetlen nagy volt az időszámításunk kezdete körül (amint a barlangokon is látszik), de később szinte teljesen eltűnt Indiából és a környező ázsiai országokba "települt át". Számos történelmi tény magyarázza ezt, mint pl a mughal és hindu kultúrák erőszakosabb terjeszkedése, de azért mi mégis kiváncsiak vagyunk, mert utánanéztünk, és alig van valami info a korai indiai buddhizmusról meg az eltűnéséről. Szóval lehet commentelni, hogy szerintetek miért tűnt el évszázadokra Indiából (azért kezd visszajönni az utóbbi évszázadban).

Még két helyen láthatjátok képeinket a barlangokról:
http://picasaweb.google.com/einarjon/KarlaAndBhajaCaves#
http://picasaweb.google.com/smchadwell/KarlaBhaja#


Hæ,
við erum enn lifandi eftir smá hlé á bloggin. Það var alt brjáluð í vinnunni í síðasta mánuð með níja sjálfboðaliðum koma, gamla fara og mikið fjör í dagskrá. Að minnsta kosti eyðum við mikið tími með vini hans Einars og mér utan vinnu og fórum í skemmtileg helgaferð. Á vídjó ég sýni rosa cool buddhist hellir 2000 ára gamall. Rosa flott, bara spurninginn er hvernig buddhism týndi frá Indlandi og kom ekki til baka í alvörunni sem útbreiðasta trú síðan. Vinsamlegast kommentera ef þið hafið hugmyndir um þetta.

Ofan eru tvær linkar með myndir um yndislegan skemmtilegt ferðin okkar. Sjáumst!

2009. augusztus 8., szombat

Rickshaw Puja - a minitaxik tisztelete


Tegnap véget ért a hinduk szent hónapja. Közel sem volt olyan zajos, mint amilyennek elképzeltük, főként az időközben kitört sertésinfluenza-pánik miatt.
Szerencsére a pánik mostanra kicsit javult, már nem mutogat mindenki ránk, külföldiekre az utcán, hogy "fertőzés fertőzés", ami határozottan jobb érzés. Munka fronton még mindig áldatlan az állapot, a legutóbbi programunkon 66 emberke programja változott óránként az influenza különböző következményei miatt, és ezeket a változtatásokat mind én közöltem széles mosollyal. Le a kalappal, az emberkék nagyon jól vették az akadályokat, de az önkénteseim teljesen lemerültek ebben a folyamatos készültségben, mint ahogy a többi kolléga is, velem egyetemben. És ma még egy programot kezdünk 63 fővel (a hivatalos kapacitásunk 55). Oh yeah sallala! Na mindegy, azért a témája ennek a hétnek tök jó lesz: hindu fesztiválok! Remélem, élvezitek a videót, ami már a legnagyobb maharshtrai fesztiválra való melegítés: az elmaradhatatlan rickshaw puja.

The last two weeks or so was crazy as Pune burst out in swine flu panic. We had to change every single day in our program and staff and volunteers were totally exhausted of all these changes, but at least our participants were on top of the situation and totally enjoyed whatever we offered - bless!
Today we are starting an equally full event, the topic is hindu festivals, pretty inspiring.
Hope you will enjoy the video, it is about puja - kind of paying respect - of the little cute Indian rickshaws (taxis).


2009. július 28., kedd

Kultúrális trilógia




Most három rövidke felvétellel szeretném bemutatni India kultúrájának egy-egy szegmensét, az étkezéstől a valláson át a társadalmi egyenlőtlenségekig, és egy falatka természetet is.

Ez itt egy sokévezredes kultúra, a világ egyik legősibb és legrégebb óta fennálló társadalma. És mint ilyen, sokminden szokásjogon alapul - szinte minden. Találtam egy idevágó Polcz Alaine idézetet, ami eredetileg a lasagneról szólt:
"Tulajdonképpen teljesen mindegy, milyen tölteléket teszel bele, bármivel jó, amit kitalálsz. Ha akarod, akár krumplit is tehetsz közéje. Az ember ragaszkodik ahhoz, amit megszokott? Hát, mit szoknak meg a mai fiatalok és a mai gyerekek?"

Mivel a ma Indiája ősi kultúrákon virágzik, a szokások itt mindent felülírnak - pont ettől olyan baromira szürreális az egész ország, mintha nem is a Földön élnének. Pedig itt élnek, csak nekik évezredekkel több idejük volt szokásokat felhalmozni, így hosszabb ideig tart ezeket átformálni is - de erre talán nincs is szándék. Indiában pont ez a dolgok sava-borsa, de egyben a dolgok rákfenéje is.

English Summary

Here I'ld like to showcase Indian culture through 3 short videos - shots about food, religion and nature.
The very essence of this culture is that it is so ancient that it is almost entirely a collection of customs - nobody may know anymore why people do things the way they do them but that's also not the point. The point is to preserve, respect, maintain and pass on tradition and customs. This is at the very heart of today's India, being both its highlight and its downpart to the outsider.


2009. július 1., szerda

Végre Jogsi

Mint bizonyára tudjátok, végre meglett a vízumom, így végre szerezhettem jogosítványt is.

English Summary
Since I got the visa, I could finally apply for my twowheeler licence. The video features the process of getting it. Ofboðslegan skemmtilegt ferli (super fun process) ;-) !

2009. június 27., szombat

Kígyó kaland




Ma volt egy kígyónk a Sangamban, ami monszun alatt nem ritka, kb. két hét leforgása alatt ez a harmadik. Szegénykém nem túl élénk, mert Atul, kedves kollégám rásomott egy pálcával, hogy ne kússzon el. Hát szegénykém nem kúszott el, gondolom, kicsit megviselte a furkósbot. A történet azzal végződött, hogy jött a kígyóbefogó emberünk, és elvitte kedves barátunkat.

A kígyó a Sangamban mindig hatalmas szenzáció, a képen az érdeklődő kollégákat láthatjátok. Holnap kezdődik az első monszun-turnusunk negyven fővel. Én abszolút biztos vagyok benne, hogy tuti siker lesz, mert az idei önkéntesek nagyon erős csapatnak mutatkoznak - persze ők marhára be vannak tojva, hiába biztattam őket egész álló nap. Mindig tervezem, hogy megírom, hogy mit is csinálok itt a Sangamban, de most el kell mennem aludni, hogy holnap is biztatni tudjam az önkénteseket. Szóval majd legközelebb, addig is remélem, ez az intermezzo fokozza kicsit a feszültséget :-)

English Summary
Snakes are always a sensation at Sangam, this fellow may well even be a poisonous kind. Monsoon means snakes, and this is the third 'catch' over some two weeks. The end of the story was that the snake catcher guy came in and brought the snake to some safe place for it to be - in a plastic bag.