2008. november 4., kedd

Úszás


Ma a Doorstep School nevű iskola tanulóinak szerveztünk úszást az önkéntesekkel. Nagyon helyes gyerekek, akik legtöbben járnak iskolába, és délutánonként angol és egyéb különórákon vesznek részt a Doorstep School segítségével. De olyanok is vannak, akik sajnos nem járnak iskolába, de legalább ide azért igen.
Nagyon klassz volt úszni velük, a lányok és a fiúk külön úsztak és természetesen nagyon más két csoport voltak. A lányok alig mertek bemenni a vízbe, és ha már benn voltak, akkor is a medence szélét szorongatták, a fiúk bezzeg fröcsköltek meg labdáztak ezerrel, de mindannyian nagyon élvezték a dolgot.
A képen pár lány sok-sok kérlelés után végre bemegy a vízbe. Megértem a viszolygásukat, mert nekik ez nagyon hideg víz, ráadásul életükben először hordanak fürdőruhát, amitől teljesen szégyenlősek. Az összes 3o gyerek között csak egy volt, aki már volt medencében életében.

2008. október 21., kedd

Gandhi és vezetői készségek

Mostanában csak dolgozom mint állat, úgyhogy nincs különösebben mit írnom. Azért a mai nap igazi sikerélmény volt, mert végre sikerült egy olyan programot összehoznom vezetői készségek fejlesztésére, amit 2o-7o évig mindenkivel meg lehet kajáltatni. Éljen - ez kb fél évembe telt!
Egyébként szerintem tök érdekes a workshop, mert egy a muzlim Aga Khanoknak épített palotában Gandhi életéről van kiállítás, és ezt nézzük meg, majd séta a gyönyörű parkban, kis jótékonysági shopping a helyi kézimunkából élő nőcik javára, majd diskurzus Gandhiról. Eddig bevált mindenkivel, és én magam is minden alkalommal rengeteget tanultam.

2008. október 19., vasárnap

Indián nyár


Manapság megbuggyanunk a hőségtől, kitört a vénasszonyok nyara. A képen látható teve persze örül, hogy végre ismét meleg van a monszun után. Tegnap találtuk egy csávót, aki szívesen megtevegeltette a résztvevőinket mindenki nagy örömére, kivéve a tevét, aki rettentő hangosan nyöszörgött amikor le kellett guggolnia hogy rá tudjanak ülni a delikvensek, de aztán szívesen sétálgatott emberekkel a hátán a parkolóban.

A mai nap vívmánya, hogy ellátogattunk egy jain templomba és csomó új dolgot sikerült megtudnom erről a vallásról. Aztán este beszereztünk Einarral egy réz vizeskannát, amiből állítólag nagyon egészséges inni, mert a vízbe beleoldódik egy pici réz. Hát most majd meglátjuk.

2008. október 17., péntek

Első szülinap Indiában


Ma szabadnapom volt, amit főleg alvással és csip-csup ügyek intézésével töltöttünk. A nap közepén ellopták a motorunkat, de aztán kiderült, hogy csak áthelyezték két sarokkal odébb, hogy aztán 3oo Rs-ért visszaszerezzük (ez kb 1ooo HUF, szóval elég nevetséges) - kissé bizarr történet...

Aztán este szülinapi partim volt a Jubilee Garden lágy ölén pálmafák alatt. A képen az látható, ahogyan az első szelet szülinapi tortát jó helyi szokás szerint egy darabban tömik a számba. De legalább finom volt :-)

2008. október 16., csütörtök

Hindu istenek és istennők


A napokban életem a hinduizmus körül forog, mivel éppen ebben a témában tartunk egy tíznapos programot. Nagyon izgi, az új önkénteseimmel ez az első programunk, és már most messze túlszárnyalják a régi önkénteseket - ami egyébként nem túl nehéz, de azért mégiscsak megérdemlik a dicséretet. A képen azt a pillanatot kaptuk el, amikor hindu isteneknek és istennőknek öltöztünk tudásszomjas résztvevőink kedvéért.
Fent jobbról: Brahma kosztümben az ír Jemma, mellette felesége Saraswati (alias Maddie Venezuelából). Az alsó sort én nyitom Shivaként, mellettem Parvati alias Kim az USA-ból, majd Vishnunak öltözve a walesi Sarah az indiai Priyankával Laxmiként, és végül az elefánt fejű Ganesh, akit Lauren (UK) testesít meg. 

Mostanában egyébként bazi meleg van, itt az októberi nyár és a kígyószezon. Vadul potyognak a pálmafák 3o kgs levelei és a kókuszdiók is, úgyhogy mostanában kész életveszély a kertben sétálni. Amikor ez a kép készült, akkor is ott ült mellettünk a kígyófogó csávó, de sajnos nem sikerült megfognia a kígyónkat, de legalább kevesebb lesz így a patkányunk.

2008. október 11., szombat

Dessara


Dessara a jó és a rossz harca, és természetesen a végén a jó győz. Ez eddig unalmas, de ez a fesztivál talán a legmulatságosabb az összes közt. Október 9-e a legtutibb, amikor is poojat, azaz "áldozatot" mutatunk be a használati tárgyaknak, hogy egész évben jól működjenek. Ezt régebben késeken, asztalokon, edényeken hajtották végre, de ma már az iPhone-tól az úszómedencéig mindennek kijár a pooja. 
Az eljárás a céltárgyra való virágfüzér és piros festék felhelyezésével indul, majd kumkum és turmeric port szórva betel dióval kétszer, egy lámpással pedig háromszor körözünk a tárgy felett, végül aranynak hívott levélkéket, kókuszt és virágot helyezünk a tárgyra. Majd rövid ima. 
Gondoltam, csinálok poojat a számítógépemnek (a képen látható), hátha akkor nem fagy le napjában kétszer, de sajos azóta is lefagy, pedig én igazán megpróbáltam. Szerencsére a fénymásolónk állapotában a pooja óta jelentős a változás, bár lehetséges, hogy a karbantartó srácnak is volt valami köze a dologhoz, amikor kijött kicserélni a romlott alkatrészeket.
Az egészben a legnagyszerűbb az, amikor a személyzet a nagyfőnök irodájában áldozva percekig béremelésért fohászkodik :-)